Célkitűzés

A túrázás összeköt.

1873-ban jött létre Magyarország első turista egyesülete, ami a világon a 7. volt. A nagy hagyományokkal rendelkező magyar természetjárás viszont az 1950-es évektől hanyatlani kezdett és csak Rockenbauer Pál kéktúrát népszerűsítő Másfélmillió lépés Magyarországon című televízió-sorozatát követően kezdett újra magához térni. Ma azonban még mindig messze elmaradunk szomszédainktól, kevesen és keveset járunk a szabadban. A Magyar Léptek túramozgalom ezért a természetjáró hagyományokra épített, közösségi túrázás széles körben való népszerűsítését, a magyar tájak és a benne rejlő értékek újbóli megismerését tűzte ki célul. Bejárjuk Magyarország hegyeit és völgyeit, kirándulunk a Kárpátok csodálatos bércein, megismerjük hazánk legkisebb zugait, és nem utolsó sorban mesélünk is róluk. Legyél te is első lépteink tanúja és folytatója, rójad velünk a kilométereket, és ismerd meg velünk egy kicsit jobban önmagadat is. Tarts velünk, mert a túrázás összeköt!


Kezdetek

Kell egy csapat!

A Magyar Léptek túramozgalom története is egy baráti kör egyetemi időszakáig nyúlik vissza, amikor is a gondolat gyökeret vert, majd szép lassan kihajtott.

A diploma megszerzése után kicsit elsodort minket egymástól az élet, de a munkakezdést követően egyre többször találkoztunk a hétvégéken egy-egy túra erejéig. A hegycsúcsok és kilátások, a jó beszélgetések, néha pedig a pattogó tűz melletti közös hallgatás mindenkit biztonságérzettel és nyugalommal töltött el. Valamit, amit úgy éreztünk, hogy a hétköznapokban a nagy rohanásban elvesztettünk, újra megtaláltuk. Egy túra alkalmával a Hármashatár-hegyen jött az ötlet, hogy másoknak is szervezzünk túrákat. Ez indított el valamit.

Sok tervezgetés után végül 2017 decemberében hoztuk létre a Magyar Léptekre keresztelt túramozgalmat, és a jó baráti tanácsra a természetjárás nagyszerűségét már másokkal is meg akartuk osztani.

A mozgalom egy zárt facebook csoport formájában kelt életre a Hármashatár-hegyet szimbolizáló logóval. A csoport immár hét esztendeje működik és ezen hét év alatt mondhatjuk, hogy igazi közösséggé formálódott.

2019-ben két újabb lelkes túrázó csatlakozott a Magyar Léptek egyetemi magjához, így immár négyen próbáljuk megvalósítani azt a célt, hogy a természetjárás örömét az általunk szervezett túrákkal, beszámolóinkkal és fotóinkkal eljuttassuk minél több magyar emberhez.

A természetjárás számunkra egy olyan iránytűvé vált az évek során, ami segít nem csak tájékozódni az egyre gyorsabban fejlődő világunkban, hanem kulcsot is ad annak mélyebb megértéséhez a természetben megélt közös élmények útján.