Vámbéry Ármin
Magyar földrajztudósok és felfedezők
Hunfalvy János, Cholnoky Jenő, Lóczy Lajos és Reguly Antal után a magyar földrajztudósok és felfedezők sorában Vámbéry Antalt idézzük meg múltidézőnkben.
Vámbéry Ármin 1832. március 19.-én, a Pozsony megyei Szentgyörgyön született. Nem készült geográfusnak, tudományos műveinek többsége nyelvészettel, a magyar-török rokonság kérdésével, a magyarok eredetével foglalkozik. A turáni alföldön az Ural és az Altáj hegység közötti területen egy nagy utazást tett. Ez az utazás arra célzott, hogy a helyszínen szerzett ismeretek alapján tisztáztassék a magyarság keletkezésének sokak által évtizedek óta vitatott kérdése. Küzdelmes gyermekkorát Dunaszerdahelyen töltötte. Iskoláit Szentgyörgy majd Pozsony városában végezte. Rossz anyagi körülményei miatt továbbtanulásra nem gondolhatott, helyette házitanítónak állt.
Hét év házitanítói szolgálat után Kecskeméten ismerkedik meg Ballagi Mórral, aki beajánlja a Pesti Napló szerkesztőjéhez, Kemény Zsigmondhoz. Kemény Zsigmond és Hunfalvy Pál hívják fel rá báró Eötvös József figyelmét, akinek segítségével elnyeri az Akadémia támogatását is és 1857. március első napján elindul Konstantinápoly felé, hogy keleten felkutassa a magyarok eredetét.
Vámbéry Konstantinápolyban tökéletes keleti gentlemanné vált és a török nyelv mesterévé. Ez tette lehetővé számára keleti útja sikerességét. 1862-ben egy Llyod gőzösön Trapezuntba ment, onnan pedig lóháton Teheránba. Ez az út hat hétig tartott, ami jó felkészülés volt a turáni úthoz, mely során rengeteg nehézséggel és veszéllyel kellett szembenéznie. Az egyik ilyen volt a moszlim világ fanatizmusa, a másik pedig a politikai helyzet a térségben, tekintettel arra, hogy elkezdődött az orosz előrenyomulás a Kaukázus meghódítását követően (1859). A Kaukázus felé irányuló igen élénk forgalom majdnem teljesen megszűnt, ami a turáni népeket szerfölött érzékennyé és ingerültté telte az oroszokkal és minden idegennel szemben. De semmivel sem jelentett e kettőnél kisebb nehézséget az utazás hosszadalma. A ma már pár nap alatt vonattal megtehető út hónapokig tartott gyalog vagy lóháton a szertelen forróságban, víz nélkül, amit még jobban nehezítettek a gyakori viharok. Vámbéry helyzetét még két körülmény súlyosbította: szegénysége és bénasága. A kivai és bokharai út előtt még bejárta Perzsiát, egészen Sirászig ment. Azután 1863-ban egy jámbor mekkai zarándok csapattal, mint szegény dervis megindul Kiva és Bochara felé, hogy megismerje az ott nyugvó mohamedán szentek nyughelyét, valóban pedig azért, hogy hírt hozzon egy olyan tájról, ahol nyugati ember még nem járt. Az út Chivát-Bocharát-Szamarkandot érintette, onnan vissza, Heraton, Mervén át Teheránba. Az út körülbelül nyolc hónapig tartott. Utazásának híre egész Európában futótűzként terjedt el, és a legnagyobb bámulatot, csodálkozást és értékelést keltette.
Vámbéry útja különösen Oroszország és Anglia érdeklődését keltette fel, így teljesítménye geopolitikai jelentőséget is nyert. Noha nem volt geográfus, tőle származik a turkmenek első kimerítő földrajza. Ha térszíni, éghajlati és biogeográfiai ismereteinek hiánya megérezhető is Közép-Ázsia és Perzsiáról szóló művein, de felülmúlhatatlan a néprajzban. A német, angol, orosz és más tudományos földrajzokban a turkesztáni néprajz Vámbéry kutatásain nyugszik; a tudományos forrásművek felsorolásánál Vámbéry neve a tisztelt és nagyra értékelt nevek közt legelői szerepel. Úttörője volt a 19. században nagy erővel és készültséggel épülő geopolitikának. A németül és angolul megjelent OROSZORSZÁG HATALMI ÁLLÁSA ÁZSIÁBAN (1871) továbbá a CENTRAL-ASIEN UND DIE ENGLISCH-RUSSISCHE GRENZFRAGE c. dolgozatok a szó igazi értelmében geopolitikai jelentőséggel bírtak Ezekkel messze megelőzte Friedrich Ratzel hires Politische Geographie-ját. A Földgömb című folyóiratban (1932, III. évfolyam, 4. szám), születésének 100. évfordulójára megjelent cikk így emlékezik meg róla:
"Ő a cselekvő magyar volt - a szónoklást, szórakétákat másnak engedte át. Élete egész folyamán a magyarságért élt és dolgozott. - Utazásának célkitűzése, az út eredményének feltárása, hosszú életének minden munkája a magyar tudomány és a magyar kultúra szolgálatában állt. Keleti útjáról való megtérésének klasszikusan szép szavait kell csak meghallgatnunk:
"meg se próbálom leírni azt a benyomást, melyet édes hazám viszontlátása keltett lelkemben. Gyönge is volna hozzá a toll, hogy tolmácsa lehessen annak a meghatottságnak, mellyel amaz ország földjére léptem, melynek őstörténete első sorban ösztönzött veszedelmes vándorutamra s melynek nemzeti kezdetei már ifjúkoromban életre keltették bennem azt az érdeklődést, melynek kielégítése végett mondhatatlan veszedelmekkel és nélkülözésekkel járó utazásomra vállalkoztam. (Kü. 239)." Majd így folytatja a szerző, Geszti Lajos:
"Egy nagyszerű, messze távlatokat átfogó szellemű ember és tudós volt, nemes veretű magyar, akinek kitartása, tudása, magas és nemes vonalú ideálizmusa minden időben méltó arra, hogy mintaképül választassék."