Interjú Takó Sándorral

Magyar Léptek: Kedves Sándor, mi az egyetem óta ismerjük egymást, de mégis Erdély lett az hely, ahol mélyebb beszélgetéseket folytattunk. Kérlek, először arról mondj pár szót, hogy mi vitt téged először Erdélybe, és utána mi vitt újra vissza.

Takó Sándor: Erdélyben meglehetősen későn, 26 évesen jártam először, 2016-ban. Egy fesztiválra mentünk filmezni tavasszal Székelyudvarhelyre. Egyből megbabonázott a természet szépsége, egész úton az autó ablakában tátottam a számat. Egészen különleges érzés volt lépten-nyomon ízes magyar párbeszédeket hallgatni Székelyföldön, s meghatott a székelyek barátságos fogadtatása. Nagyon jó első élményekkel tértem haza a hétvége után. Még ugyanabban az évben újra visszatértem: a híres csíksomlyói pünkösdi búcsúra mentünk egy nagy egyetemi baráti társasággal. A szerelem egyértelműen ekkor köttetett meg Erdéllyel. Mind a társaság, mind az utazás feledhetetlen volt. Olyan helyeken jártunk, amelyeket eddig csak mesékben láttam, s megelevenedett előttem a történelem is. Annál lélekemelőbb, semmihez sem hasonlítható érzést pedig nehéz elképzelni, mint amikor több százezer honfitársunkkal együtt énekeltünk el a magyar és a székely himnuszt a mai Románia közepén. Ott helyben értettem meg a magyar szó, a magyar Himnusz súlyát, s éreztem át igazán, mit jelent magyarnak lenni. Azóta minden évben ellátogattunk Pünkösdkor Erdélybe.

ML: Már az egyetemen elkezdtél foglalkozni a filmkészítés jogi hátterével, hogyan jött az az ötlet, hogy mint filmkészítő is kipróbáld magad?

T.S.: A filmek mindig is központi szerepet játszottak az életemben. Lenyűgözött a filmalkotás folyamata, összetettsége, csapatmunka jellege. Az, hogy egy ötletet miként lehet megvalósítani, emberekkel együtt egy célért közösen dolgozni. Már középiskolában filmeket készítettem a barátaimat összefogva, persze ez ekkoriban még csak kedvtelés volt, semmint komolyan vehető dolog. Az egyetemi jelentkezéskor a jog mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem film dramaturg képzésére is jelentkeztem, ahol a felvételi második köréig jutottam. Végül a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karára mentem, de a jogi tanulmányok mellett sem tettem le a nagy álmomról, hol autodidakta módon, hol pedig képzések keretében igyekeztem fejleszteni magam. A jogi tanulmányaimmal párhuzamosan elvégeztem az ELTE filmgyakorlati képzésén a rendezés-forgatókönyvíró szakirányt. Beszálltam egy barátom, Varga Ádám mellé dolgozni, aki ekkor már évek óta a filmkészítés világában mozgott. Mint joghallgató, ebben az együttműködésben szükségszerűen rám hárult a jogi kérdések intézése. Igyekeztem mélyebben utána olvasni a témakörnek, s meglepett, hogy a területet érintőlegesen vizsgáló néhány írást leszámítva szinte semmilyen szakanyag nem volt elérhető erről a témáról, holott már ekkor is egy komoly méretű hazai iparágról beszéltünk. A filmes munkáim mellett elkezdtem tehát feldolgozni a témában elérhető nemzetközi szakanyagokat. Ekkor épp a diplomamunkám megírása előtt álltam, adta magát, hogy ezt a témát válasszam. Napi 12-13 órákat írtam heteken át, de szinte fel sem tűnt, mert hobbiból írtam, s korábbi referenciapontok hiányában teljes alkotói és tudományos szabadságom volt, sőt, saját tapasztalataimat is megfogalmazhattam. Kedvtelésből írtam, arra nem is gondoltam ekkoriban, hogy ezzel az írással még kezdhetek is valamit mélyebben. Nem így gondolták a konzulenseim, Pogácsás Anett és Tattay Levente, az ő segítségükkel, mentorálásukkal több tudományos versenyen is elindultam, s várakozáson felül teljesítettem. Az írásommal, előadásommal szinte minden versenyt megnyertem, ahol elindított az egyetem. Hónapokkal később hallottam, hogy az írás bekerült a "vérkeringésbe", filmes és szerzői jogi ügyvédi irodák, szakemberek olvassák, munkájuk során használják a dolgozatomat. 24 éves voltam ekkor, ez minden képzeletemet felülmúlta. Ekkor fordult meg bennem először, hogy érdemes volna a témával komolyabban is foglalkozni. Elkezdtem a PHD kutatásomat a Pázmányon. Összeállítottam egy két féléves tematikát, amit azóta Kollarik Tamással közösen öt magyarországi egyetemen oktatunk, köztük a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is, ahova végül nem mint hallgató, hanem mint oktató kerültem be az állományba. Nem érzem azonban, hogy révbe értem volna, nem tervezek ülni a babérokon. Még mindig csak az út elején járok, folyamatosan tanulok én is, s fejlesztem magam, hogy a lehető legalaposabb, pragmatikus megközelítésű tudást adhassam át a jogi és művészeti hallgatóknak. A jog ugyanis, ha ismeri a kereteit az ember, az alkotás egyik legfőbb eszköze lehet, semmit útban álló probléma.

ML: Ha jól tudom tavaly egy új megközelítésű filmet forgattál Erdélyről. Mit szabad erről a filmről elárulni olvasóinknak illetve mikor várható a film bemutatása?

T.S.: 2018 óta forgatok egy nagyívű ismeretterjesztő sorozatot Erdélyről. Erdély az európai kontinens egyik leghíresebb turisztikai célpontja. Történelmi, kulturális, természeti gazdagságát számos könyv összefoglalta már az elmúlt évtizedekben, filmes feldolgozottsága azonban még gyerekcipőben jár. Ez idáig nem készült ugyanis a modern technikai igényeknek megfelelő, nemzetközi forgalmazásra szánt ismeretterjesztő-sorozat a régióról. Az Erdély - Ég és Föld között című 4x48 perces ismeretterjesztő-sorozattal, és az arra épülő 80 perces mozifilmmel ezt az évtizedes adósságot kívánjuk pótolni. Célunk a legmodernebb technikai eszközök felhasználásával (drón, hyperlapse, gimbal felvételek) egy olyan látványos, szórakoztató, később igény szerint tovább folytatható nemzetközi színvonalú sorozatot készíteni, amely a televíziókban és mozikban is képviseli, s terjeszti a régió végtelen gazdagságát, közelebb hozva a csak Drakula földjeként ismert Erdélyt, s csodáit a nézőkhöz, határon innen, határon túl. A sorozatban nemcsak a múlt eseményeit kívánjuk a nézők elé tárni. A történelmi emlékek, különleges legendák mellett fontosnak tartjuk, hogy az élő Erdélyt, s annak valóban a mai, modern arcát is bemutassuk, mind tartalmában, mind pedig látványvilágában XXI. századi módon. A magyarság szerepének megfelelő hangsúlyozása mellett fontos számunkra, hogy Erdélyt mint a különböző népek, kultúrák egyedülálló találkozóhelyét mutassuk meg. Az "Erdélyiség" ugyanis egy fogalom a magyarság, a románság, a szászság és az itt élő népek számára egyaránt, amely sokszínűség adja Erdély sajátos egységét. A sorozat bemutatója várhatóan 2021-ben lesz a hazai és nemzetközi televíziókban.

ML: Miért tartottad fontosnak, hogy részt vállalj ebben a projektben? Mi az, ami a legemlékezetesebb marad a film forgatásáról?

T.S.: A sorozat az én gyermekem, ötletgazdája, producere és társrendezője is vagyok, nagyon fontos számomra, hogy egy minden tekintetben XXI. századi igényű sorozatot készítsünk. Amióta elindult a forgatás, a lehetőségeinken is túllépve igyekszem a legjobb körülményeket kialakítani: a lehető legjobb alkotógárdával dolgozunk, a legjobb filmes pillanatokat próbáljuk az év különböző időszakaiban elcsípni. Széleskörű összefogással, hatalmas szakmai alázattal készül a sorozat. Sok szép emlékem van a forgatásról, ha mégis ki kell emelnem egyet, a legszebb pillanat számomra talán a pünkösdi búcsú felvétele volt. Tudtam, hogy a búcsú felvétele nagyon bonyodalmas lesz, nem véletlenül nem készült még professzionális drónfelvétel Csíksomlyóról. Ahhoz, hogy a búcsún forgathassunk, a román civil légyügyi hatóság engedélye mellett román belügyminisztériumi engedélyt is kellett szereznünk. Tudomásom szerint ilyen forgatási engedélyt még nem adtak ki magyar forgatócsoportnak. Több mint fél évig ment csak ennek az egy felvételnek engedélyeztetése. Fél évig minden munkanap felhívtam a minisztérium illetékes osztályát, hogy a benyújtott engedélyem elbírálása felől érdeklődjek. Végül sikeres lett a "kifárasztásos" taktikám... egyetlen nappal a búcsú előtt megkaptuk a hivatalos, lebélyegzett forgatási engedélyt. Amikor az illetékes román kollega ezt elújságolta nekem, szinte el sem hittem neki a telefonban. Óriási öröm volt ez nekem, a csíksomlyói búcsú olyan szimbolikus jelentőségű esemény volt, amelyet egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy kimaradjon a filmből és a sorozatból. Szükség is volt az engedélyre, több román csendőrrel is meggyűlt aznap a bajunk, többen is meg akarták állítani a forgatást, de végül az engedély megvédett bennünket.

ML: Ez a film szerepet játszat abban, hogy ezt a csodálatos természeti és kulturális értékkel rendelkező régiót ne csak mi magyarok ismerhessük meg jobban, és ösztönözzön sokakat, hogy személyesen is bejárják a filmben röviden bemutatott területeket, hanem talán a világ számár is kinyílhat a székely lélek, amire azt mondják az maga Erdély. Milyen fogadtatást vársz a nemzetközi bemutatástól?

T.S.: Nagyon bízom benne, hogy jó fogadtatása lesz a sorozatnak külföldön is, s arra fogja ösztönözni az embereket, hogy jobban megismerjék, mi több, akár meg is látogassák ezt a varázslatos vidéket. Célunk volt, hogy univerzális sorozatot készítsünk, amely megmutatja, hogy Erdély jóval több egyszerű Drakula sztorinál. Nem szeretnék elkiabálni semmit, de előrehaladott tárgyalásokat folytatok a sorozat világforgalmazása kapcsán, s nagyon bízom benne, hogy sok-sok országba el fog jutni angol nyelven is a sorozat.

ML: Hogy látod a magyar film és a magyar dokumentumfilm helyzetét? Mik a jövőbeli lehetőségek és kihívások?

T.S.: Nagyon derűlátó vagyok, a magyar állam példaértékűen áll a magyar filmkultúra támogatásához, a filmipar pedig stratégiai ágazata a magyar gazdaságnak, több mint 20 ezer ember számára biztosít napi megélhetést. A nagy alkotói generációk mellett új, fiatal generációk is kinőttek az elmúlt években, akik előtt komoly jövő áll. Remek magyar filmek, dokumentumfilmek születnek, amelyek komoly fesztiválsikereket is aratnak évről-évre. Fontosnak tartom a jövőben, hogy a magyar filmipar megtartsa a vezető helyét a régióban, ehhez folyamatosan résen kell lennie a magyar államnak és cégeknek. Ami a hazai alkotásokat illeti, a siker kulcsa megítélésem szerint az olyan témákban van, amelyek egyszerre rendelkeznek magyar vonatkozással, de egyszerre értelmezhetőek, befogadhatóak a nemzetközi nézőknek is. Az ilyen filmtémákkal lehet igazán ország-világ számára megmutatnunk magunkat. A film ugyanis az egyik legkiválóbb kultúrdiplomáciai eszköz. Az Erdély sorozattal mi is ezt a célt tűztük ki magunk elé.

ML: Szerinted hogyan állhatna a mozgókép ismét a turistaság szolgálatába? Elképzelhetőnek tartasz a közeljövőben olyan produkciókat, mint a Másfélmillió lépés vagy az Erdélyről készített film?

T.S.: Szükség van megítélésem szerint az imázsépítő filmekre. Fontos azonban megtalálni az egyensúlyt. Filmet készíteni hatalmas felelősség. Nem egy esetben fordult ugyanis elő, hogy egy film okán olyan mennyiségű turista özönlött egy régióba, amely szétverte a helyi közeget. Amikor az Erdély - Ég és Föld között sorozatról a Magyarországon tartózkodó Terence Hillel tárgyaltam, ő is figyelmeztetett engem az ilyen filmek veszélyeire. Elmondása szerint volt olyan svájci kis falu, amelynek az élete ellehetetlenült azt követően, hogy ők ott forgattak egy filmet.

ML: Magyarország mely szögletéről készítenél még filmet?

T.S.: Sok tervem van még e tekintetben, szívesen vinném tovább az "Ég és Föld között" sorozatot Magyarország és a határontúli területek más szegleteibe, így Felvidékre, Délvidékre, s mi több, Kárpátaljára is. Erdélyben is benne van még minimum egy évadnyi filmanyag.

ML: Ha időd engedi, mivel fújod ki a fáradt gőzt, hogyan töltődsz fel?

T.S.: A kevés szabadidőmet a családom és a barátok körében töltöm leginkább. Egyéves a kislányom, Heléna, szinte minden nem vele töltött percet elfecsérelt időnek tartok mostanság, fantasztikus hogyan fejlődik minden nap, s válik igazi kiscsajjá! A pandémia sok nehézséggel járt, alaposan fel is borította a mindennapjaimat, azért azonban nem lehetek elég hálás, hogy ilyen sok időt tölthettem együtt a kis családommal! A jó időben sokat járunk ki sétálni, kirándulni a természetbe, s ha az idő engedi, hódolok a kedvenc időtöltésemnek, a horgászatnak is.

ML: Utolsó kérdésként egy műhelytitokra kérdeznék rá. Szerinted mi a sikered titka? Hogy sikerülhetett jogászként a filmiparban is megvetni a lábad?