Dr. Komarnicki Gyula

Magyar hegymászók sorozat

A magyar hegymászás 1870-es évekre eső első fénykora után, amikor Déchy Mór a Tátracsúcs, Téry Ödön pedig a Középorom és Fecsketorony első megmászásával a Tátra történetének a legragyogóbb lapjaira írták be nevüket, egy rövid szünet következett. Majd Jordán Károly és Döri Gyula Tátrában véghezvitt úttörő mászásait követően a Tátra feltárásának egy újabb korszaka (második aranykora) vette kezdetét, melyben fő szerephez az "Egyetemiek" jutottak. 

A már bemutatott Serényi Jenő mellett a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület lelkes körébe tartozott annak egyik alapítója és egyben az egyik legjobb magyar hegymászónak tartott Komarnicki Gyula (1885-1975) is. A BETE alapítói azt tűzték ki célul, hogy az egyetemi ifjúsággal a természetjárást megszerettessék, majd tanulmányaik befejezése után az országban szétszéledve a turistaság eszméjét terjesszék. 

Ennek az új, lendületes generációnak volt az egyik fáklyavivője Komarnicki, aki nem csak kiemelkedő hegymászó volt. A magyar turistaság közösségi életében, annak előre vitelében is kiemelkedő munkát végzett. Nehéz lenne felsorolni valamennyi betöltött tisztségét, de többek között volt a BETE elnöke, a Magyar Sí Klub választmányi tagja, az MTSZ társelnöke, az Alpin és Sítúra és az Irodalmi Bizottság elnöke valamint a Magyar Athlétikai Club turista osztályának alakulásától a megszűnéséig elnöke.

Komarnicki Gyula lengyel gyökerekkel rendelkezett, ami a tátrai mászásai során nagyban megkönnyítette számára a lengyel hegymászókkal való barátkozást, közös vállalkozásokat tett lehetővé az akkor virágkorát élő lengyel tátrajárók színe-javával. 

A Turisták Lapjában 1942-ben megjelent BETE múltja a Magas-Tátrában című cikkében így emlékszik vissza a lengyelekkel való találkozásáról, mely később jelentősen meghatározta a Tátrához való viszonyulását:

"Egyedül, társ nélkül utaztam fel a Tátrába és a sors úgy hozta, hogy ez az ott töltött nyaram sokban hozzájáruljon az Egyetemiek későbbi tevékenységének gyorsan ívelő kifejlődéséhez. A véletlen összehozott a lengyel tátrajárók színe-javával, akik - szokásuk szerint - a Halastónál ütötték fel sátorfájuklat. A lengyel tátrajárás már akkor is virágzását élte. A lengyelek nemcsak mint hegymászók, de mint a Tátra terepének és történelmének kutatói és ismerői vezettek. Heteket töltöttem társaságukban, velük barangoltam be keresztül-kasul az egész Tátrát és ezeknek a heteknek tanulságai, valamint az ekkor kifejlődött értékes baráti kapcsolatok voltak az alapjai az én és - szinte mondhatnám - az Egyetemiek később mindinkább tökéletesedő tátraismereteinek."

Hasonlóan Serényihez a jogi karon doktorált, majd letette az ügyvédi vizsgát. Kezdetben a hegyek nem voltak rá hatással. A fordulatot Jankovics Marcell Úttalan utakon című könyvének elolvasása hozta meg számára, amikor lelke tüzet fogott. A tűz csiholásához hozzájárult középiskolai és egyetemi diáktársa, Serényi Jenő is, aki már évek óta járta a hegyeket. A turizmusról nagyon hamar hegymászásra váltott. Kötéltársa legtöbbször öccse, Komarnicki Román és Grósz Alfréd volt, de nagyon sok magyar, német és lengyel hegymászóval is mászott. 

A Magas-Tátrában 143 első megmászása volt, de jelentős útjai voltak az Alpokban és a Dolomitokban is. Egyik legjelentősebb műve "A Magas-Tátra hegyvilága" című hegymászó és turistakalauz.Komarnicki Gyula, a BETE megalakulás után 35 évvel, az 1943. április 18-án Kétágúhegyen megtartott öreg Betések találkozóján így fogalmazta meg az egyesület ars poeticáját, mely akár ma is szólhatna a fiatalokhoz: 

"A BETE a megalakulása idején az alpinizmust írta célkitűzésként zászlajára. A magas hegyek és a Tátra járatlan csúcsainak feltárása azonban csak termékeny talaj volt annak a tulajdonképpeni Betés eszmének, mely a mindenkori törekvéseink igazi rúgója. Ez egy csodálatos sugallat ösztönözte vágy az ifjúság örök hivatásának teljesítésére: mindenkor és mindenben keresni az újat, lenni a kovász, a lendület, az úttörő, elsősorban a turistaságban." Amikor pedig 1942-ben a BETE múltjáról, a Turisták Lapjában írt cikkét befejezte, megfogalmazta talán az egyik legfontosabb üzenetet, mely hidat teremt múlt és jövő között, s mely megőrzi a magyar turistaság lángját: 

"Azért, amikor most visszaidéztem a múltat és az én s vele együtt egykori bajtársaim lelkéből feltört a megemlékezés a BETE egykori hőskoráról, mi régiek akkori munkánknak abban lelnők koronáját, ha az új nemzedék a mi rajongásunkkal és lelkesedésünkkel követne utainkon."