13/6. Kőris-hegy (709 m)

Máris az év elején úgy döntöttem, hogy a következő csúcs a tizenháromból legyen a Bakony legmagasabb pontja, a Kőris-hegy. Nemcsak azért esett a választásom erre a csúcsra, mert a hátralévők közül ez talán még a legkönnyebbnek tűnt, hanem azért is, mert szerettem volna belevetni magam a téli Bakony hangulatába, ami kicsit titokzatos, kicsit betyáros és ilyenkor télvíz idején tán nyugodtabb is, mint társai.

Bár nagy köd volt reggel, amikor autónkkal leparkoltunk a bakonybéli bencés monostornál, bíztunk benne, hogy a köd eloszlik és szép túrában lesz részünk. Kívülről megcsodáltuk a felújított monostor és templom épületét és szép lassan elindultunk a zöld jelzésen a falun át az erdő széléig.

Miközben bandukoltunk a központban kirakott turisztikai táblán olvasott szövegen merengtem magamban. Olyan hihetetlennek tűnt, hogy ez a bakonybéli völgy már az őskorban is lakott település volt és Szent István királyunk már 1018-ban alapított itt szerzetesi közösséget. Ezer éve. Micsoda idődimenziók. Majdhogynem elszédültem ettől a távolságtól. Aztán eszembe jutott az is, hogy a tájékoztató szerint Szent Gellért is csatlakozott ehhez a közösséghez év hét évet töltött itt. Ennek oka lehet, ez a Bakony biztosan többet tartogat, mint amennyit most ködbe burkolva meg akar mutatni nekünk. Ilyen és hasonló gondolatok motoszkáltak a fejemben, amikor is megérkeztünk az autóúthoz, ahol átkelve egy újonnan épített ház mellett vezetett tovább minket a turistaút be végre már az erdőbe. Itt egy kis patak folyását követve néhány perc alatt el is értünk az első irányjelző táblához, mely mutatja az utat felfelé a Magas-Bakony koronájára.

Innen az út folyamatos felmenet, néha még úgy is érezheti az ember, hogy monoton, azonban ez ne tévesszen meg senkit. A Bakony rengeteg érdekességet rejteget, amit csak akkor vehetünk észre, ha tényleg elcsendesedünk, lenyugtatjuk egy kicsit az elménket, és a szerzetesekhez hasonlóan megpróbáljuk meghallani a csendben a hívó szavakat.

Hatszáz méter környékére érve már hó fogadott minket a turistaúton, ami nagy öröm volt számunkra, mert a legtöbb tél sajnos mostanság igencsak szürke és csak hegyvidéken találkozhat az ember egy kis hóval. A köd még egyenlőre nem oszlott, viszont itt-ott már átjutott a napsugár, így egészen különleges látványban volt részünk. A bükkösök derekát még a köd ölelte magához, de a koronájukat már megvilágította az aranyszínű napfény. Kicsit megálltunk és csak néztük ezt az eredi csodát, ami úgy festett mintha tündérek játéka lenne.

Tovább baktatva egyszer csak megláttunk egy nagy fehér labdát a fák fölött. Ez csak a csúcson lévő rádióállomás lehet - mondtuk - így már nem vagyunk messze. Valóban nem voltunk már messze, innen már egy fél óra alatt elértük a hegy csúcsán található háromszintes kilátót.

A Vajda Péter kilátót 1920-ban építették, és azóta kétszer is megerősítették, így biztonságosan felmászhatunk rá és körbekémlelhetünk. Ha szerencsések vagyunk tiszta időben akár a balatonfelvidéki tanúhegyeket vagy az Alpok vonulatait is felfedezhetjük. Nekünk szerencsénk volt, így valamennyire sikerült kivenni egy-egy távoli hegyet.

A kitekintés után ittunk egy meleg teát, megettük szendvicseinket, majd szépen lassan lecsorogtunk a jó öreg monostorhoz. Remek emlék, szép túra volt.

Útvonal: Bakonybél központ - zöld - zöld/kék - kék - piros/kék - piros jelzésen a csúcsig és ugyanezen az útvonalon vissza

Teljesítés ideje: kb. 4 óra

Túratáv: kb. 13 km

Szintemelkedés: 500 m

Szintcsökkenés: 500 m

Szintkülönbség: 1000 m

Teljesítés ideje: 2020. január 25.