13/5. Dobogó-kő (700 m)

2022.03.05

Nagyjából két hónappal a Pilis-Tető meghódítása után nekirugaszkodtunk a 13 hegycsúcs kihívásból talán az egyik legnehezebbnek mondható csúcsnak, Dobogó-kőnek. Nem a magassága teszi különlegessé ennek a hegynek a megmászását, hiszen a sorban csak a 9. Sokkal inkább az útvonal adottságai azok, ami kiemelik a többi magyar hegycsúcs közül. Ha nem Dömös felől vállalkozunk a nagy kalandra, hanem a tapasztalt túrázók által "Nagykör"-nek nevezett útvonalat választjuk, akkor sok, az országban egyedülálló természeti kihívással találkozunk, ami nem csak a fizikumunkat, de több helyen a mentális állóképességünket is próbára teszi.

Dobogókő, amely minden joggal nevezhető a magyar túrázás bölcsőjének (itt építették meg az első turistaházat), igazi testi-lelki körutazást tartogat azok számára, akik a csúcs megmászását felveszik a bakancslistájukra. Bár a héten tapasztalható csapadékos időjárás ezúttal is kétségeket támasztott bennünk, hogy végre tudjuk-e hajtani vállalkozásunkat, szombat reggelre már napsütésre ébredtünk és a Rám-szakadékot sem zárták le. Minden adott volt a túrához! 

Reggel 9:15-kor gyülekeztünk Dobogókőn, a nagy parkolóban. Mindenki ellenőrizte, hogy megvan-e a kamásli, a szendvics és az esőkabát, majd egy gyors induló fotó után megkezdtük utunkat a Zsindelyes és a sípálya irányába. A kék félkörön, majd a piros háromszöget követve ereszkedtünk le a sáros, kicsit csúszós terepen a Király-kútig. Az ereszkedés közben találkoztunk pár eltévedt és meglehetősen tanácstalan teljesítménytúrázóval, és egy-két igen elszánt terepfutóval. A kút elhagyása után a vérnyomsást feltornászó emelkedő következett, egészen a Prédikálószékig nyúló nyeregig. Innen már mindenki megkönnyebbülten, a kilátást csodálva haladt a Dunakanyarra csodálatos kitekintést nyújtó kilátópontig. Nem sokkal két órával indulásunk után megérkeztünk első pihenőpontunkhoz, a Prédikálószékhez. Szerencsénkre a tiszta időben, egészen a Csóványosig el lehetett látni, így nem volt hiányérzetünk. A kilátónál várt ránk a 7. túratársunk, aki kicsit korábban indult, Sándor. Vele kiegészülve, egy jó szendvics és csapatfotó után folytattuk utunkat a nem mindennapi látványt nyújtó Vadálló-kövek felé. Ez az a szakasza a túrának, ami az idegrendszert és a térdeket egyszerre veszi igénybe. A néhol igen meredek, sziklás útvonalat, az apróbb kövek teszik igazán veszélyessé. Árpád trónját elhagyva, szépen, lassan haladtunk a Dömös felett található, Kaintz György túrázóról elnevezett forrás felé. A forrás a Prépost-hegy és a Keserű-hegy találkozásánál, a Három-forrás-völgyben található. Jelenleg a helyet és emlékét a Kovács-Magyar András Táltos iskola ápolja. Kevesen tudják, de a forrás vize jó a tüdő-és felső légúti megbetegedésekre, valamint az asztmára és a légúti panaszokra is. Itt mindenki kinyújtóztatta megfáradt végtagjait és egy kis energiát gyűjtöttünk a Rám-szakadékhoz.

A kamáslik felvétele után, új erőre kapva a piros és zöld jelzésen indultunk el a Rám-szakadék felé. Annyira lenyűgözött minket a Szőke-forrás-völgye a filmbe illő páfrány és mohavilágával, a csörgedező patakon megcsillanó fényjátékkal, hogy a piros jelzésről nem fordultunk le a megfelelő kanyarban, így egy kis kerülővel értünk a szakadék bejáratához. Ahogy egyre beljebb haladtunk, a levegő úgy hűlt és lett egyre frissebb. Sajnos a jól látható figyelemfelhívó táblák ellenére is sok túrázó menetiránnyal ellentétesen, balesetveszélyes módon haladt lefelé a Rám-szakadékban, megfelelő felszerelés nélkül, sok esetben utcai cipőben. Annak ellenére, hogy sok eső esett az elmúlt héten, nem volt nagy vízhozam a szakadékban, de csúszós, saras volt a terep, így kicsit felelőtlennek éreztük a hiányosan felöltözött túrázók többségét. Szerencsére mi nem láttunk balesetet.

A Rám-szakadék vége rendesen megizzasztotta a társaságot, így a végső emelkedés megkezdése előtt "feléltük készleteinket". Balázs érezte, hogy ilyen lesz a vége, így nagyon előrelátóan még a szakadék egy forrásából újratöltötte másfél literes kulacsát.

Az utolsó, lassan emelkedő 2,5 km csöndesen telt. Már senki sem pazarolta az energiáját vicces anekdoták elmesélésére. A Rezső kilátó elérésekor már mindannyian jókedvűek, felszabadultak voltunk, de az igazi örömöt a túránk végét jelentő Dobogó-kő jelentette, ahol a Magyar Léptek lobogót is kifeszítettük.

A győzelmi mámort az Eötvös Lóránd menedékház teraszán egy jó gulyással, sörrel és az élmények felidézésével csitítottuk. Szép, változatos túra volt.

Kiindulópont: Dobogókő, Báró Eötvös Lóránd Menedékház

Visszaérkezés: Dobogókő, Báró Eötvös Lóránd Menedékház

Táv: kb. 17 km 

Útvonal: Dobogókő, Báró Eötvös Lóránd - Király-kúti kny. - Hármashatár - Nyereg - Prédikálószék - Vadálló-kövek - Kaintz-forrás - Rám-szakadék - sárga jelzés - Rezső kilátóhely - Dobogó-kő csúcs

Teljesítés ideje: 2019.05.18.