13/1. Magas-Bérc (557 m)
A kihívás első csúcsát, mely egyébként a legnyugatabbra is található, 2019. február negyedik szombatján terveztük meghódítani. Tekintettel arra, hogy a Soproni-hegység legmagasabb pontja Sopronhoz viszonylag közel esik, ezért a hűség városában alakítottuk ki "alaptáborunkat". Az óvárosban, a Templom utcában találtunk egy nagyon kellemes kis szállást. Szombat reggel időben keltünk, bőségesen reggeliztünk és a Lackner Kristóf utcában lévő buszpályaudvar mögül, az intersparral szemben lévő buszmegállóban vártuk a 3-as jelzésű buszt, mellyel kb. 20 perc alatt értünk ki Brennbergbánya településre, ahonnan indítottuk csúcstámadásunkat.
Brennbergbánya egy több mint kétszáz éves település, ahol az országban először indult meg a szén kitermelése az 1700-as évek második felében. Eredeti neve "Brennender Berg" vagyis égő hegy, mely a hagyomány szerint egy olyan a felszínen lévő szénkiszögellésről kapta a nevét, mely begyulladt és folyamatosan égett. A bányászat következtében a település gyorsan fejlődött és híre az egész Habsburg birodalomban gyorsan terjedt, melynek hatására sok nemzetiség, elsősorban németek, osztrákok és csehek telepedtek le a munkalehetőség reményében. Sajnos az '50-es években a bányákat bezárták, noha bőven lett volna még mit kitermelni és a lakosok nagy részét Tatabányára, Várpalotára és Oroszlányba költöztették. Ez gyakorlatilag a falu megsemmisülését okozta, megszűnt a bányászkultúra, az énekkar, a fúvózenekar és a sportkör is. A falu valahogyan mégis túlélte a közelében telepített vasfüggönyt, a szénkitermelés megszüntetését, de azt hiszem ez tényleg csak túlélésnek mondható. Miután megérkeztünk megnéztük az 1930-ban épített bányász templomot, ami még a régmúltat idézte szép, vörösfenyő belső terével, méltóságteljes ablakaival, de sajnos a templomon kívül nem sok további látnivaló maradt Brennbergbányán.
Tizenegy óra körül elindultunk a Soproni úton a Szent-Borbála templomtól és az első piros kereszt jelzést követően már az első kereszteződésnél kisebb bajba kerültünk, mert nem láttuk feltüntetve a következő piros keresztet. A helyiek nem nagyon tudtak útba igazítani minket, sőt a legtöbben azt se tudták, hogy van itt a közelben egy Magas-bérc nevezetű csúcs. Kicsit a nem is az ország, hanem inkább a világ végén éreztük magunkat. Végül megtaláltuk a jelet és folytattuk utunkat a kissé tákolmánynak tűnő viskók és a kevéssé használtnak tűnő, vakondtúrásokkal tarkított focipálya között. Aztán egyszer csak vége lett a betonútnak és egy ipszilonban vakartuk a fejünket, ahol egyik irányban magánterület és dühösen ugató, a kerítésnek nekirugaszkodó kutyák, a másik irányba pedig egy családiház előtti parkoló. Próbáltunk itt is kérdezősködni, és végül egy idősebb úr, aki a kutyákat jött csitítani, tájékoztatott minket arról, hogy ez a kis utca valóban magánterület és a kutyák ezt védik, de erre megy egy turistaút is. Végül óvatosan elosontunk a kutyák mellett és bíztunk benne, hogy kiérve a településről jobban lesz jelölve az út.
Sajnos térképet nem tudtunk már venni, így csak az előre megnézett openstreetmap digitális térképről megtartott emlékezet, hű tájolónk és a jelzések lettek volna segítségünkre. A gond csak az volt, hogy a jelzések olyannyira régiek és kopottak, illetve olyannyira ritkán festettek voltak, hogy ez a hármas, ott az erdő szélén kissé kevésnek bizonyult (szerk: Reméljük 2019. óta ez változott). Végül természetesen a türelem és a tapasztalat felvitt minket a csúcsra, de mindenkinek azt javasoljuk, hogy térkép nélkül ennek a csúcsnak a meghódítására egyedül semmiképp se vállalkozzon. A turistaútra és a jelzésre is ráférne egy kis fejlesztés, ahogyan a feledésbe merült bányászfalura is.
Miután biztonsággal leértük, az országban szintén egyedülálló templomkocsmában ittunk egy jó sört a helyiekkel. Kalandos kis út volt, de kilátóból az Alpok havas csúcsainak messzi látványa feledtetett velünk minden kellemetlenséget és örültünk, hogy megvan az első közös hódításunk.
Szintemelkedés: 162 m
Szintcsökkenés: 162 m
Szintkülönbség: 324 m
Teljesítés ideje: 2019.02.23.